Ki vagyok én – és miért csinálom, amit csinálok

Hiszek  abban, hogy az ember több, mint amit a szeme lát és az elméje felfog.
Engem a láthatatlan mozgat, az a finom réteg, ahol a lélek emlékezik, a test beszél, és a szív tudja az igazat.

Sok év önismereti munka, saját gyógyulás és tapasztalás vezetett oda, hogy ma már nem keresem a fényt – én magam vagyok az a fény, ami megvilágítja mások útját.

Nem azért, mert különleges lennék, hanem mert végigjártam az utat a sötétből kifelé. Tudom, milyen elveszíteni az irányt, félni, nem bízni… és tudom, milyen érzés újra rátalálni a belső hangra, ami hazavezet.

A hozzám érkezők gyakran úgy jönnek, hogy érzik: valami elindulna, megmozdulna bennük, de nem értik, mi az.

Az én feladatom, mint önismereti kísérő, nem az, hogy „megjavítsam” őket, hanem hogy segítsek emlékezni. Emlékezni néha fáj, elborítanak az elnyomott érzések, mint a feltörő vulkán keresi az útját. Én biztosan tartom azt, aki készen áll. Teret és szeretetet adok annak, hogy tisztuljon és gyógyulhasson, aminek itt az ideje.

Az önismereti kísérőként tartott tér, amiben dolgozom, biztonságos, mély és megtartó.
Olyan, mint egy puha, meleg anyai ölelés: ott lehetsz, aki vagy.
Engedheted, hogy kibomoljon, ami eddig rejtve volt.
A gyógyítás nálam nem rítus, nem módszer, hanem jelenlét és ráhangolódás.

Minden folyamat egyedi, mert minden ember rezgése más – én csak hallgatok, figyelek és követem azt, ami mutatja magát.

A kristályok, az inga, a szimbólumok, a testérzetek mind segítőtársaim ebben.

Ahogy a sámándob hangja lecsendesíti a gondolatokat, és a szív ritmusára hangol, úgy tisztul a tér is, amiben dolgozunk.
Ilyenkor már nem a szavak, hanem az energia beszél – és valami mélyen odabent megmozdul.

Visszajelzések

Hiszem, hogy amikor valaki hazatalál önmagához,
az egész világ gyógyul egy kicsit.

Ez a hivatásom: fényt gyújtani ott, ahol sötét van,
összekötni az eget a földdel, a lelket a testtel, a láthatatlant a láthatóval.

Scroll to Top